Gyakornoki program

GYAKORNOKKÉNT NÁLUNK MINDENT MEGTALÁLSZ!               #ÉRTÉKES TUDÁS                        #SZAKMAI FELADATOK                        #BANKI MŰKÖDÉSI ISMERETEK                        #JÓ CSAPAT   

Fontos számunkra a magas szakmai tudással rendelkező, elkötelezett és elégedett csapat kialakítása. Nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos utánpótlásra, a szakmai karrierterv és perspektíva biztosítására már a kezdetektől fogva. Annak érdekében, hogy a vállalati kultúránkat magukénak érző és azzal azonosulni tudó, a banki működést és folyamatokat jól ismerő, megfelelő gyakorlattal rendelkező szakmai kollégákkal bővítsük a területi csapatokat, MFB Gyakornoki Programot működtetünk. A Program részeként gyakornok kollégáink az adminisztratív, támogató feladatok mellett aktívan részt vesznek szakmai részfeladatokban is. Munkájukat tapasztalt mentor kollégák segítik, akik nemcsak feladatokkal és az azok elvégzéséhez szükséges instrukciókkal látják el őket, de támogatják beilleszkedésüket a csapatba, segítik bekapcsolódásukat a Bank vérkeringésébe.

A munkavégzésed rugalmas időbeosztásban történik annak érdekében, hogy a munka mellett zavartalanul végezhesd egyetemi tanulmányaidat is. A Programunk a dolgozói állományunk pótlását támogatva évek óta sikeresen működik: mostanra több junior vagy menedzser munkakörben dolgozó gyakornok kollégát is a bank kötelékében üdvözölhetünk.  

Az MFB Gyakornoki Programról bővebben a Gyakornoki.Program@mfb.hu e-mail címen érdeklődhetsz.